Kolozsvár

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat

Kolozsváron az Ünnepi Könyvhét színpadán adta át szombat este Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjat Felméri Cecília filmrendezőnek, László Noémi költőnek, és Zoltán Béla festőművésznek.

Az idei díjazottakat már januárban, a magyar kultúra napján megnevezték, akkor azonban a járványhelyzet nem tette lehetővé a díjátadást.

Ünnepi beszédében a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő Kelemen Hunor felidézte: az elmúlt másfél év a maga teljes brutalitásával kérdőjelezte meg a lendületlen civilizációs és technológiai haladás mítoszát, ugyanakkor azt a hihetetlen emberi erőfeszítést és teljesítményt is megmutatta, ami a reményre is okot ad. Arra a reményre is, hogy talán jobbak lettünk - mondta.

Arra is kitért, hogy a járvány megviselte a kulturális intézményeket, és próbára tette az alkotó embert. Nagyon hiányzott a közösségi élmény.

Kelemen Hunor ugyanakkor \"előre bejelentett kulturális gyilkossági kísérletnek\" nevezte Ilie Bolojan Bihar megyei önkormányzati elnöknek azt a tervét, hogy a gazdaságosság jegyében összevonja a megye kulturális intézményeit: a nagyváradi magyar és román színházat, valamint a filharmóniát.

\"Meg kell akadályoznunk ezt a merényletet. (.) Önálló és jól működő intézményekre szükségünk van. Azokról nem mondunk le, nem adjuk fel\" - jelentette ki Kelemen Hunor.

Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője köszöntőjében arról beszélt, hogy az alkotók érzéseket váltanak ki. Ezeket az érzéseket köszönte meg mindenkinek, aki a magyar kultúrát gyarapítja.

A filmművészet kategóriában díjazott Felméri Cecília a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fotó, film, média szakán, majd a bukaresti Színház-és Filmművészeti Egyetemen tanult. Animációival és kisjátékfilmjeivel hívta fel magára a figyelmet. Első nagyjátékfilmje, a magyar-román koprodukcióban elkészült Spirál 2020-ban a zsűri különdíját nyerte el a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon. Jelenleg rendezést tanít a Sapientia tudományegyetemen.

Az irodalom kategóriában díjazott László Noémi József Attila-díjas költő, műfordító, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztője, de volt a Helikon szerkesztője és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke is.

A képzőművészet kategóriában díjazott Zoltán Béla a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen diplomázott, hiperrealisztikus festményeiről vált ismertté. Jelenleg Bukarestben él és alkot, számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt.

-MTI-

Kép: Sánta Csaba szobrászművész alkotásai az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díj átadóünnepségén a kolozsvári Bánffy-palota udvarán 2021. június 5-én. Az RMDSZ kilencedik alkalommal adta át az elismerést az előadóművészet, az irodalom és a képzőművészet egy-egy jeles erdélyi magyar képviselőjének. A díjátadót a koronavírus-járvány miatt halasztották mostanra. MTI/Kiss Gábor

  • Előző
    Augusztusban és szeptemberben tartják meg a legnagyobb könnyűzenei fesztiválokat
  • Következő
    Kató Emőkét is jelölték a román színházi szakma díjára

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család