Kolozsvár

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Augusztusban és szeptemberben tartják meg a legnagyobb könnyűzenei fesztiválokat

A kolozsvári Untold fesztivál szervezői közölték, hogy a koronavírus-járvány miatti hosszú szünet után szeptember 9. és 12. között várják a nézőket a kincses városba. Mint hozzátették, az Untold lesz az egyike a kevés nagyszabású fesztiválnak, amelyet megszerveznek ebben az évben, ezért egyben a normális élethez való visszatérés ünnepe is lesz.

A fesztivál szervezői nagy neveket és a legintenzívebb élményt ígérik a Kolozsvár belvárosában zajló fesztiválra, amely 2019-ben 375 ezer nézőt vonzott.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere a koronavírus-járvány fölött aratott szimbolikus győzelemként beszélt a fesztivál megrendezéséről, és köszönetet mondott a szervezőknek bátorságukért. Arra biztatta a fiatalokat, hogy oltassák be magukat. Hozzátette: szeptemberig sokat változhatnak a járványügyi védekezés szabályai, de a beoltottakat semmilyen forgatókönyv szerint nem zárhatják ki a rendezvényről.

A hagyományosan a bonchidai Bánffy-kastély udvarán tartott Electric Castle fesztivál szervezői is bejelentették, hogy a nagy bonchidai fesztivál helyett idén augusztus 6. és 15. között egy több helyszínen zajló speciális fesztivált szerveznek.

A rendezvény Bonchidán indul, de beköltözik Kolozsvárra, és a 10 nap alatt 30 helyszínen 400 eseményre kerül sor. A szervezők azt ígérik, hogy a járványhelyzethez alkalmazkodva szerveznek biztonságos fesztivált, amely hozni fogja a megszokott Electric Castle-hangulatot.

Egyik szervezőcsapat sem hozta nyilvánosságra egyelőre, hogy kik lesznek a fellépők. Mind az Untold, mind az Electric Castle csütörtöktől kezdi árusítani honlapján a jegyeket és bérleteket.

  • Előző
    Saját online áruházat nyitott a Kárpátia Borház
  • Következő
    Átadták az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család