Kolozsvár

Kárpát-medencei magyar hálózat
magyarjelenlet@magyarjelenlet.hu

Több mint kétszázezren vettek részt a 14. Kolozsvári Magyar Napokon

Meghaladta a kétszázezret a 14. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) látogatottsága, a vasárnap este zárult kulturális seregszemlén a bő egy hét alatt 220-230 ezer ember vett részt - közölte a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület. A KMN idei kiadása a magyar államalapítás ünnepén, vasárnap este Leslie Mandoki és a Mandoki Soulmates koncertjével zárult.

Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke záróbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a kincses várost elsősorban nem a faragott kövek, hanem a benne élő magyar emberek jelentik. \"Ez a legfőbb érték, amelyre vigyáznunk kell, és amelyre a velünk élő román többségnek is fontos vigyáznia. Mert Kolozsvár nélkül Cluj is sokkal szegényebb lenne\" - fogalmazott a főszervező.

Emil Boc polgármester köszönetet mondott a város magyar lakosságának, hogy az elmúlt évtizedekben, a városvezetéssel közösen, olyan európai színvonalú várost teremtettek, ahol minden nemzetiség otthon érezheti magát. \"Ez mindannyiunk érdeme, és ez jelenti számunkra a normalitást\" - idézte a közlemény a politikust.

Oláh Emese alpolgármester azt emelte ki, hogy a város magyarsága idén ismét belakhatta a felújított Farkas utcát. \"Mi vagyunk az elsők, akik kimondhatjuk, hogy visszafogadott minket ott a tér dala, mert miénk itt a tér\" - mondta.

\"Miénk a tér, azoké, akik belakják\" - közölte Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja. Hozzátette, hogy Kolozsváron jövőbe vetett bizakodással töltheti el a magyarokat a Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett programsorozat.

A 14. Kolozsvári Magyar Napokon augusztus 13-20. között 50 helyszínen több mint 500 programot tartottak. 31 könnyűzenei és 27 klasszikus zenei koncert volt, a magyar napok társrendezvényének számító Szent István-napi Néptánctalálkozón 8 ország 20 tánccsoportja mutatkozott be.

A főtéri nagyszínpadon 9 zenekar 87 fellépője szórakoztatta a közönséget. Az érdeklődők 37 kiállításon, 21 vezetett sétán, 40 kerekasztal-beszélgetésen és bemutatón, 21 filmvetítésen, több mint 100 gyermek- és családi programon vehettek részt.

A felújított Farkas utca a kézműves- és könyvvásárral, a Múzeumok sétányával, illetve a Borutca naponta öt-hat ezer érdeklődőt vonzott.

A KMN internetes felületei a rendezvénysorozat alatt több mint 1,8 millió felhasználót értek el.

A program 237 partnerszervezet, támogató, 164 önkéntes és 122 szervező jóvoltából valósulhatott meg.

A 15. Kolozsvári Magyar Napokat 2024. augusztus 18-25. között szervezi meg a Kincses Kolozsvár Egyesület.

 

Fotó: A 30 éves Mandoki Soulmates együttes koncertje a 14. Kolozsvári Magyar Napok záróeseményén Kolozsvár főterén 2023. augusztus 20-án. MTI/Kiss Gábor

  • Előző
    Csendőr Emlékkiállítás az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban
  • Következő
    Europa Nostra-díjjal tüntették ki a Vallásszabadság Házát

Mit érdemes megnéznem?

idegenvezetők, templomok, emlékhelyek.

Hol egyek?

éttermek, vendéglők, menzák, cukrászdák.

Hol aludjak?

szállodák, hostelek, panziók, vendégszobák, vendégházak, apartmanok és egyéb szálláshelyek.

Ki fog segíteni?

autószerelők, háziorvosok, fogorvosok, taxisok, jogászok, rendőrök, határtőrök, pénzügyőrök.

Hol vásároljak?

áruházak, boltok, piacok, kézművesek, őstermelők.

Hol szórakozzak?

színház, koncert, sport, mozi, egyéb szórakozóhelyek.

Üzleti lehetőség

gazdasági tanácsadás, pályázatok, kamarák, gazdasági szervezetek, vállalkozók, vállakozások.

101 külső magyarországi település weboldala egy rendszerben.
Dunaszerdahely, Temerin, Szováta, Kolozsvár, Kassa, Ruszt, Lőcse, Szabadka, Marosvásárhely
Összes település >>


    Helyi időjárás

    Útvonaltervező

A legkeresettebb termékek

A Kárpát-medence útikönyv:

A Kárpát-medence turisztikai térképe:



Magyar Jelenlét Honlap család

A Kárpát-medence Intézet által létrehozott száznál több web oldal, amely a kárpát-medencei magyar jelenlét fenntartását és növelését, a Kárpát-medencében élő magyarok és nem magyarok közötti új típusú kapcsolatok kialakítását, a kárpát-medencei integráció új platformjainak a megteremtését tűzte ki céljául.


Kárpát-medence Intézet


Hírlevél

Iratkozzon fel, hogy az elsők között értesüljön újdonságainkról!

Kapcsolat adatok

Kárpát-medence Intézet Nonprofit Kft.
 
Levélcím: 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.

Távbeszélő: 88/372-721
 
Villámposta: karpatmedenceintezet@gmail.com
  • Home

Magyar Jelenlét Honlap család