Kolozsvár 1990 óta Pécs testvérvárosa, de a két város kapcsolata nem mindig volt olyan kiegyensúlyozott, mint most.

„KOLOZSVÁR A PÁRBESZÉD VÁROSA, AHOL KÜLÖNBÖZŐ KULTÚRÁK ÉS NYELVEK TESZIK MÉG VÁLTOZATOSABBÁ A KULTURÁLIS ESEMÉNYEKET, EZÁLTAL ALKALMAT TEREMTVE POLGÁRAINK SZÁMÁRA, HOGY MEGOSSZÁK EGYMÁSSAL ÖRÖMEIKET, LEGYENEK AKÁR ROMÁNOK, MAGYAROK, NÉMETEK VAGY BÁRMELY MÁS KULTÚRA, HAGYOMÁNY ŐRZŐI.”

A fenti idézet Emil Boc kolozsvári polgármestertől való, aki 2016-ban írta ezt Pécsnek január 21-én, a Magyar Kultúra napján. Szépen összefoglalta a több mint 300 ezres erdélyi város, Pécs testvérvárosa hitvallását. Az Erdély szívében található, élénk és színes kultúrával büszkélkedő Kolozsvár 1990 óta áll testvérvárosi kapcsolatban Péccsel, és ahogy Boc írta, „polgármestereként megtiszteltetés számára”, hogy ez a szövetség létrejött.

De azt azért tudni kell, hogy nem mindig volt ilyen szép a két város viszonya, hiszen a közel 30 éve aláírt testvérvárosi egyezmény – melynek során Kolozsvár szert tett első testvérvárosára – egy ideig csak papíron létezett. Jól látszik ez Krippl Zoltán, volt pécsi polgármester azon nyilatkozatából is, melyet 1993-ban adott egy kolozsvári utazása előtt. Mint mondta, a látogatás célja az volt, hogy megerősítsék a kapcsolatot a két város között, mivel akkoriban az „együttműködés adminisztratív szinten nem létezett”.

– Bizonyos szélsőséges román körök a testvérvárosi szerződést nem helyeslik és Gheorghe Funar kolozsvári polgármester egyik kiadványában a testvérvárosok között nem szerepel Pécs. A mi feladatunk megmutatni, hogy igenis vannak kapcsolataink intézmények és szervezetek között – mondta Kolozsvár korábbi polgármesterére utalva Krippl Zoltán, akit az útra elkísért Pécs akkori alpolgármestere, Páva Zsolt is. Arra a kérdésre, hogy találkoznak-e Funarral, Krippl csak annyit felelt, hogy: nem.

Emil Boc polgármestersége alatt ez a rideg helyzet megváltozott, Kolozsvár és Pécs között a viszony derűsebbre fordult, 2014-ben például már Páva Zsolt volt a kolozsvári városnapok díszvendége. Nem is véletlenül, hiszen az Európa Kulturális Fővárosa címet maga mögött tudó Pécs akkor segítséget ajánlott fel Kolozsvár számára európai horderejű programjainak megvalósításában. A programok egyike az Európa Ifjúsági Fővárosa volt, mely címet Kolozsvár 2015-re el is nyerte, a másik pedig az Európa Kulturális Fővárosa, amelyet az erdélyi város 2021-re kíván megpályázni. – írta a pecsma.hu 2017-ben.

Kolozsvár testvérvárosai

Dijon (Franciaország 1965),

Zágráb (Horvátország, 1976),

Köln (Németország, 1976),

Nantes (Franciaország, 1990),

Pécs (Magyarország, 1990),

Beer’sheba (Izrael, 1990),

Columbia (Dél-Karolina, USA, 1991),

Zhengzhou (Kína, 1994),

Makati (Fülöp-szigetek, 1996),

Chacao (Caracas, Venezuela, 1999),

Szuvon (Dél-Korea, 1999),

São Paulo (Brazília, 2000),

Korça(Albánia, 2001),

Parma megye (Olaszország, 2005),

Rockford (Illinois, USA, 2005),

East Lansing (Michigan, USA, 2005),

Rotherham (Egyesült Királyság, 2006),

Viterbo (Olaszország, 2009),

Namur (Belgium, 2010),

Ningbo (Kína, 2014),

Ungheni (Moldovai Köztársaság, 2016),

 Karaganda (Kazahsztán, 2017)

Braga (Portugália, 2018)