December 4-én a főtéri vásár bejáratának mindkét oldalán megjelent egy-egy többnyelvű molinó, amelyen románul, magyarul, angolul, németül és franciául is olvasható: Karácsonyi vásár. Múlt szombaton hasonlót helyeztek el a vásártéren, a jelek szerint a szervezők ezzel kívánják kiváltani a megígért magyar feliratot, amelyet 2019-ben már egyszer kihelyeztek a Musai-Muszáj kolozsvári civil szervezet „unszolására”.

A többnyelvűségért küzdő Musai–Muszáj akciócsoport novemberben közzétett bejegyzésében felhívta a figyelmet, miszerint épül a karácsonyi vásár a kincses város Főterén, így idén is időszerűvé vált, hogy Kolozsvár magyar érdekképviselete tegyen a többnyelvűségért. A szervezet többek között azt firtatta, lesz-e magyar felirat a vásár kapuin és a vásáros házikókon, lesz-e teljes értékű magyar nyelvű weboldala és programfüzete a rendezvénynek, hallhatunk-e magyar nyelvű karácsonyi kántálást is napközben a román, német, angol és roma énekek mellett.

Az akciócsoport szerint az RMDSZ alpolgármesterének és három tanácsosának hatékony közbenjárására van szükség, hogy idén karácsonykor méltó módon jelen legyen a magyar nyelv Kolozsvár Főterén. Az RMDSZ reagált is a felhívásra, közölve: zajlanak az egyeztetések a kolozsvári karácsonyi vásárt szervező vállalat és a szövetség kolozsvári szervezetének tanácsosi frakciója között, hogy 2019-et követően idén is legyenek magyar programok és magyar nyelvű kommunikáció a szervezők részéről.

„Csakúgy mint az eddigi években, az idei vásárra készülve már időben megkerestük a szervezőket. Azt kértük tőlük, hogy magyar felirat is köszöntse a rendezvényre kilátogatókat, az esemény honlapja és a közösségi média oldala pedig magyarul is legyen elérhető és magyar fellépőket is láthasson a nagyközönség az egy hónapos rendezvény alatt. Ehhez felajánlottuk a segítségünket a magyar nyelvű fordításban és több magyar nyelvű fellépővel is összekötöttük a szervezőket” – idézte Oláh Emesét, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterét az alakulat közleménye.

Egyébként a Musai–Muszáj a karácsonyi vásár 2019-es kiadása során is felhívta a figyelmet a kétnyelvűség hiányára (a rendezvény 2020-ban a koronavírus-járvány miatt elmaradt). „Nem lehet normális, hogy a város nyilvános tereiből évtizedek óta módszeresen száműzik 50 000 lakos anyanyelvét!” – kifogásolta annak idején az akciócsoport. A szervezet leszögezte: a többnyelvű feliratok kihelyezése nem a román nyelv ismeretének a hiánya miatt indokolt, hanem a különböző nyelvi közösségek elfogadottságát, baráti együttélését és a kölcsönös tiszteletet vállalja fel. Akkori felhívásuk hatására a szervezők egy héttel a megnyitó után magyarul is feltüntették a „Karácsonyi vásár” feliratot a Kolozsvár Főterén elhelyezett vásárkapun.

 

Fotó: https://www.facebook.com/TarguldeCraciunClujNapoca