Kolozsvár évszázados sírkertje, a Házsongárd, mint minden ősi temető, nemcsak az elmúlás kegyhelye, hanem a magyar kultúra panteonja is. Itt nyugszik a zsoltárfordító Szenczi Molnár Albert (1575–1634), a tudós-pedagógus Apáczai Csere János (1625–1659), a betűmetsző művész-nyomdász Tótfalusi Kis Miklós (1650–1702), az orvos-nyelvész Gyarmathy Sámuel (1751–1830), az észak-amerikai utazó Bölöni Farkas Sándor (1795–1842), a magyar regény atyjának tekintett báró Jósika Miklós (1794–1865), a folklórgyűjtő püspök, Kriza János (1811–1875), a múzeumalapító, Erdély Széchenyijének nevezett gróf Mikó Imre (1805–1876) s az utolsó erdélyi polihisztorként ismert Brassai Sámuel (1800–1897). Az első világháborút követően a kisebbségi helyzetbe jutott magyarság nagy halottjai közül is számosan kerültek a Házsongárdba: a költő Reményik Sándor (1890–1941) és Dsida Jenő (1907–1938), az író-politikus gróf Bánffy Miklós (1874–1950) és az építész-író Kós Károly (1883–1977), a színművész Szentgyörgyi István (1842–1931) valamint a színigazgató Janovics Jenő (1872–1945), a grafikusművész Gy. Szabó Béla (1905–1985), a festőművész Mohi Sándor (1902–2001), a történész Kelemen Lajos (1877–1963) és a nyelvtudós Szabó T Attila (1906–1987). A román szellemi-művészi élet halottjai közül is sokan pihennek a házsongárdi sírkertben: a nyelvész-irodalmár Nicolae Drăganu (1884–1939), a biológus-sarkkutató Emil Racoviţă (1868–1947), a fizikus Teofil Vescan (1913–1963), az író Pavel Dan (1907–1937), Emil Isac (1886–1954) és Ion Agârbiceanu (1882–1963), a zeneszerző Gheorghe Dima (1847–1925) valamint a festőművész Aurel Ciupe (1900–1988).